A Közel-Keleten töltött öt év eleven élményanyagából – amelyben a megküzdött, megélt „másság” szinte szerves részemmé vált – a mitológia láttató ereje segítette az 1980-as évek végén készült rézkarcaimat és tusrajzaimat. Munkáim megelevenítik az ember-alkatokban látott formákat. Kontrasztos testek – tónusok ők, korom-hajakkal, nehézsúlyú bőrrel. Rajzokat készítettem az eposztöredékekben olvasott figurákról, csodáikról, teremtéseikről, viaskodásaikról, háborúikról, halálaikról. Rézkarcaimat a foltmaratással, majd a karcolt, maratott vonalak sokaságával, addig gazdagítottam, amíg a ma élő ember mai kíváncsiságával, szemléletével képpé nem alakítottam. Nem a megírt jelenetek, fejezetek illusztrálására, hanem személyessé fordítására törekedtem. Az irodalom hozzásegített egy eredeti, de egyetemesebb tartalom rögzítéséhez: embert-istent körülvevő, emberi-isteni elemek (az Ég, a Víz, a Föld – talán még a Levegő) ábrázolásához is. Választott eszközeim magukban hordják a régészeti rajzok áhítatát, az élet-anyag heves közvetlenségét, a sumer irodalom esszenciális, eleven hatását. Megvalósult munkáimból látom, hogy nem alkalmi érdeklődés fordított az idolok forma-ereje, mitológiájuk és korunk idol-teremtményeinek közös gyökerei felé, hanem annak a teremtő őserőnek a megismerése utáni vágy, amely érzékletesebben mutatkozik meg az ókori keleti kultúrában, mint az európai civilizációban. Olyan irodalmi anyag, melynek élmény-tartományát a mai életben is keresem. Egyik kiállításom témája és tartalma a TÁJ volt. Egyszerű és tömör szó, azonban – szándékom szerint – a Mindenség összessége, mivel az Ég mozgása azonos lüktetésben van a Föld lélegzetével, állandó változásával. A tájnak lényege Isten-teremtette öntörvényűsége, de az Ég ugyanúgy ember és Isten lakta vidék. A rajzolás árulkodó elevensége egyedül való képzőművészetünk nyelvezetében. A mozgókép-rajz olyan költészet, ami a műtárgynak mélyére hatol - kíváncsian és "szemérmetlenül" egy objektíven át, de semmiképpen sem objektíven. Társa az alkotói gondolat, a mű szelleme, -a tér, a szín, a forma - legfőképpen a fény. A választott zene nem aláfestő zene. Nem a korabeliség, vagy a stílus számít, hanem a zenének egy különös, sajátos vonulata, ami a mozgókép karakterét újratelíti. Bennem szorosan összefügg a zene, a grafika és a mozgókép (video) költészete. Egy-egy alkotó életművét bemutató kis etűdök, darabok - amelyekben a képés a zeneegyüttesének lényege a jellemző erő - a szó hagyományos értelmében nem dokumentarista összeállítások. Képzőművész vagyok, így a műtárgy lényegét tárom föl, melyet a kiállítás szemlélője talán nem is vesz észre. Munkám fogadtatása során gyakran kérdezik tőlem felfogásom lényegét: természetelvű vagyok-e? A teremtőerők kíváncsi szolgálója szeretnék lenni, a dolgok igaz természetének részese… A természet gazdagsága felülmúlhatatlan: minden remekmű – a művészet egyetemes történetében – olyan, mint egy természeti képződmény: mélységes, gondolatgazdag, megrázó és rendíthetetlen. Ilyen Rembrandt, Goya, H. Purcell, Marquez, Tóth Menyhért és Tarkovszkij is. |
|